2019. november 2., szombat

Túrós muffin

Szénhidrát szegény életmód ide, szénhidrát szegény életmód oda, az ember lánya azért néha vágyik egy kis nasira. A kutyasuliban jól átfagytam, hazafelé úton folyamatosan azon járt az agyam, hogy kellene valami jó kis süti, ami helyrebillenti a lelki békémet :-D
Mire hazaértem ki is találtam, hogy az otthon lévő alapanyagokból mit is süthetnék !





Hozzávalók:
(12 muffin lesz belőle, de aki akarja őzgerinc vagy torta formában is sütheti. Ekkor persze a formát ki kell kenni egy kis vajjal)

18 dkg mandula liszt
25 dkg félzsíros tehéntúró
5 dkg vörösáfonya - szerencsére volt itthon cukormentes változat
4 tojás
10 dkg vaj
1 csomag sütőpor
2 evőkanál méz
csipet só

A sütőt előmelegítettem 170 fokra.
A vajat, a mézet és a tojásokat habosra kevertem majd hozzá kevertem a túrót is. A mandula lisztet összekevertem a sütőporral és egy csipet sóval és a tojásos keverékhez adtam. Végül belekevertem az áfonyát.
A muffin sütőt kibéleltem a papír muffin formákkal és egyenletesen elosztottam benne a tésztát. 


Betettem a meleg sütőbe és 15 percig sütöttem. Ekkor - mivel már isteni illatok terjedtek a konyhában - megcsináltam a tűpróbát. Mivel a beleszúrt fokpiszkálót kihúzva, azt tisztának találtam, így késznek nyilvánítottam a sütit :-D
Finom és több nap után is zamatos !

Bakonyi sertésragu - a klasszikus

Egy esős, őszi napon nagyon jól esik valami fűszeres, meleg ragu. Valami ilyesmire vágytam, így a klasszikusokhoz fordultam, persze szénhidrát szegény verzióban.





Hozzávalók:

30 dkg felkockázott sertés comb
25 dkg gomba - szerencsére kaptam barna csiperkét, ez szerintem zamatosabb, mint a fehér változat
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 evőkanál zsír
só, bors, cayenne bors
3-4 kiskanál fűszerpaprika
3 evőkanál 20 %-os tejföl

A gombát folyó vízben leöblítettem, majd nagyobb darabokra vágtam. 
Az apróra vágott hagymát forró zsírba tettem, picit megsóztam és fedő alatt, kis lángon üvegesre pároltam. Valamikor régen azt olvastam, hogy ezzel a módszerrel azok is élvezhetik a hagyma ízét, akiknek az epéje nem nagyon szereti a hagymát.
Hozzátettem a húst, sóztam, borsoztam és fedő alatt, szintén kis lángon zsírjára sütöttem. Ekkor bele tettem a gombát.  Amikor a gomba levét is elfőtte a tűzről lehúzva hozzákevertem a fűszerpaprikát és egy kis cayenne borsot és a tűzre visszatéve néhány másodpercig pirítottam majd felöntöttem kb. 1,5-2 dl vízzel. Kis lángon addig pároltam, míg a hús meg nem puhult (kb. 30 perc).
A végén hozzákevertem a tejfölt, de azzal már csak épp egyet rottyantottam.