Egy esős, őszi napon nagyon jól esik valami fűszeres, meleg ragu. Valami ilyesmire vágytam, így a klasszikusokhoz fordultam, persze szénhidrát szegény verzióban.
Hozzávalók:
30 dkg felkockázott sertés comb
25 dkg gomba - szerencsére kaptam barna csiperkét, ez szerintem zamatosabb, mint a fehér változat
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 evőkanál zsír
só, bors, cayenne bors
3-4 kiskanál fűszerpaprika
3 evőkanál 20 %-os tejföl
A gombát folyó vízben leöblítettem, majd nagyobb darabokra vágtam.
Az apróra vágott hagymát forró zsírba tettem, picit megsóztam és fedő alatt, kis lángon üvegesre pároltam. Valamikor régen azt olvastam, hogy ezzel a módszerrel azok is élvezhetik a hagyma ízét, akiknek az epéje nem nagyon szereti a hagymát.
Hozzátettem a húst, sóztam, borsoztam és fedő alatt, szintén kis lángon zsírjára sütöttem. Ekkor bele tettem a gombát. Amikor a gomba levét is elfőtte a tűzről lehúzva hozzákevertem a fűszerpaprikát és egy kis cayenne borsot és a tűzre visszatéve néhány másodpercig pirítottam majd felöntöttem kb. 1,5-2 dl vízzel. Kis lángon addig pároltam, míg a hús meg nem puhult (kb. 30 perc).
A végén hozzákevertem a tejfölt, de azzal már csak épp egyet rottyantottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése