A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brokkoli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brokkoli. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 16., vasárnap

Brokkolis húsgombócok

Megszerettem a brokkolit :-) Gyönyörű brokkolikat árultak, ráadásul akciósan, így a hétvégén ezt főztem. Most nem volt kedvem húsgombócokat gyártani, ezért vettem fagyasztott, görög húsgombócokat (Lidl).
Egy finom, leveses ragu lett a végeredmény.

Hozzávalók :

1 kg brokkoli
75 dkg görög húsgombóc (Lidl) - de ha akarod, akkor vegyes marha-sertéshúsból, tetszőlegesen fűszerezve, de kenyér/zsemle nélkül csinálhatod is
5 dkg vaj
1 csomag újhagyma
1 kis doboz (125 g) tejföl 
1 tojás
só, bors
kb. 7-8 dl víz

Az újhagymát felkarikáztam. A vajat felolvasztottam, kicsit megfonnyasztottam az újhagymát és bele tettem a húsgombócokat. Kis lángon, néha megkavarva, fedő alatt 10 percig sütöttem.
Közben rózsáira szedtem a brokkolit, majd a húsgombócokhoz tettem. Pár percig pirítottam, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sóztam, borsoztam és fedő alatt, kis lángon 6 percig főztem.
Ekkor összekevertem a tejfölt és a tojást, picit megsóztam és a lábosba öntöttem, összekevertem. Amikor újból rotyogni kezdett elzártam alatta a lángot és fedő alatt még 10 percig pihentettem.
Ez legalább 4 adag, így egy részét, kiadagolva lefagyasztottam. Felmelegítve is nagyon finom :-)





2020. február 9., vasárnap

Tejszínes brokkoli főzelék

Ne mond, hogy fújj :-D 
Nem tartoztam a brokkoli rajongók közé. Sajnáltam szegény Reagan elnököt, akinek minden héten brokkolit kellett ennie - mármint a bulvársajtó szerint.
Január első hétvégéjén a hagyományőrző és hagyomány teremtő családi kerti sütögetésen megkóstoltam azonban a sógornőm foghagymás brokkoliját és akkor született az ötlet, csináljunk brokkoli főzeléket ! Azóta már többször is főztem, bevallom, az egyik kedvencem lett.


Hozzávalók :

1/2 kg brokkoli
5 dkg vaj
2 dl főzőtejszín
1-2 gerezd fokhagyma

A brokkolit rózsáira szedem és a vastag szárából is hozzá vágom a zsenge, felső részeket. A vajat felolvasztom, beleteszem a felszeletelt fokhagymát. Néhány másodpercig sütöm, majd hozzáteszem a brokkolit is. Megsózom és összekeverem, majd a lángot mérsékelve 10 percig, fedő alatt párolom. Ezután leveszem a tűzről és újabb 10 percig pihenni hagyom.
Kiveszem a brokkoli egyharmadát a többit pedig botmixerrel pépesítem. Visszateszem kis lángra és hozzáöntöm a tejszínt. Amikor felforr, beleteszem a kivett brokkoli rózsákat, még egyet rottyantok rajta és kész.
Most éppen sajtos tonhalfilével (Lidl) tálaltam.