A következő címkéjű bejegyzések mutatása: darálthús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: darálthús. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 27., kedd

Rakott karfiol - a klasszikus

Ma rakott karfiolt főztem, úgy, ahogy mindig is csináltuk, egyedül a rizst hagytam ki belőle. Így is nagyon finom lett :-)

Hozzávalók :

1 fej karfiol (1-1,5 kg)
50 dkg darált disznóhús - 30 %-os zsírtartalmú
2 kis fej vöröshagyma
3 evőkanál zsír
1 kis pohár tejföl
15 dkg reszelt sajt (gouda)
1 tojás
só, paprika, bors, cayenne bors

A karfiolt rózsáira szedtem, lobogó sós vízben az újraforrástól számítva 8 percig főztem majd lehűtöttem.
A darált húsból pörköltöt készítettem : az apróra vágott hagymát a forró zsírban üvegesre dinszteltem majd hozzátettem a darálthúst és megsóztam. Fedő alatt kis lángon, néha megkeverve 15 percig pároltam, majd nagy lángon zsírjára sütöttem, kicsit megkapattam (pörköltem). 
A tűzről levéve hozzákevertem a pirospaprikát majd egy pohár vízzel felöntve kis lángon újabb 15 percig főztem. Közben borsoztam és megszórta egy kis cayenne borssal, mert szeretem, ha egy kicsit csíp.
Egy jénait kikentem zsírral, beletettem a karfiol felét, ráterítettem a pörköltet és megszórtam a sajt felével. Ment még rá néhány evőkanál tejföl majd a betakartam a karfiol másik felével.
A tetejére is kentem egy kis tejfölt és néhány zsírdarabkát majd 175 fokon 25 percig sütöttem.
Ekkor  a maradék tejfölt összekevertem 1 egész tojással, ráöntöttem a karfiolra és megszórtam a sajt másik felével.
Ezt már csak addig sütöttem, míg a sajt szép színt nem kapott.

2019. július 14., vasárnap

Fasírt

A világ minden népének van valami fasírt félesége,  a scsevapcsicsától a kotletin át a svéd húsgombócig. Sokfélét szoktam készíteni, de azért a szívem csücske a mi magyaros fasírtunk. De ugye azt áztatott kenyérrel vagy zsömlével lágyítjuk, az pedig nálam nem játszik :-)
De tehetünk bele valamilyen semleges ízű zöldséget, cukkinit, tököt, karalábét. Ma cukkinit tettem bele.

Hozzávalók :

80 dkg darált hús (sertés és marha keverve)
2 fej hagyma
1 nagyobb cukkini
2 tojás
só, bors, fűszerpaprika, őrölt kömény
3 evőkanál sertészsír

A cukkinit a nagylyukú reszelőn lereszeltem és kicsit besóztam és állni hagytam. Közben a hagymát az aprítóban (chopper) finomra daráltam. Összekevertem a darált húst, a kinyomott cukkinit, a hagymát és a fűszereket. Vigyázni kell a sóval, mert a cukkini is sós !
Megformáztam - ebből a mennyiségből kb. 14 darab lett - és a megforrósított zsírban, 5 percenként megfogatva, 12 perc alatt készre sütöttem.



2019. június 7., péntek

Házi májpástétom

Régen édesapám nagyon gyakran csinált mindenféle pástétomot, ami nagyon jó lehetőség olyan maradék alapanyagok felhasználására, amelyek önmagukban már kevesek egy önálló ételhez. A családi grillpartiból nekem is maradtak meg előkészített, de meg nem sütött alapanyagok, így hát készítettem egy jó kis pástétomot :-)
Hozzávalók:

25-30 dkg csirkemáj
25-30 dkg darált sertés és marhahús darálva - eredetileg csevapcsicsának kevertük be sóval és borssal 
3 fej gomba
2 csomag újhagyma
1 kápia paprika
2 ágacska rozmaring
3 tojás

A csirkemájat, gombát, paprikát és az újhagymát húsdarálón ledaráltam. Hozzáadtam a darálthúst, a tojásokat, az apróra vágott rozmaring leveleket és utána sóztam. A darált hús már be volt sózva és borsozva, úgyhogy csak óvatosan a fűszerekkel!
Egy őzgerinc formát kizsíroztam és beleöntöttem a masszát, amit 160 fokra előmelegített sütőben alufólia alatt 1 órát sütöttem. Ezután még fólia nélkül 20 percig pirítottam.
Melegen is finom, de a legjobb hidegen :-)

2019. április 27., szombat

Tavaszi húsgombócos karalábé

"Tavasz van, milyen szép tavasz van,
de jó futkosni a szabadban,
a fű magas, sűrű a lomb,
csíz búvik ott és vadgalamb,
száll a gyermekek nevetése.
Tavasz, vidámság - ez a béke!"


(Benjámin László)

Kora reggel óta, amikor épp elállt az eső és a reggeli kávémmal a kezemben kimentem Puszedlivel a kertbe,  ez a vers jár az eszemben. Így amikor a kutyaklub után elmentünk bevásárolni, valami tavaszi ételhez valót akartam venni. Szép volt a spárga, el is gondolkodtam egy kis spárgás csirkecombon, de amikor megláttam a csodás, friss karalábét már tudtam, mi lesz ma ebédre :-)

Karalábét most már egész évben lehet kapni, de nekem igazából ez a tavaszi étel. Gyerekkoromban már vártuk, hogy mikor lehet töltött karalábét főzni. Amit ma főztem, az is rokona a töltött karalábénak, de modernebb, könnyebb.

Hozzávalók :

40 dkg darált hús, marha és disznó vegyesen (25 % zsírtartalmú)
3 szép fej karalábé a zöldjével együtt
1 csokor petrezselyemzöld
2 szál duci újhagyma - ha vékonyabb, akkor 4-6
2 tojás
2-3 evőkanál zsír
só, bors, szódabikarbóna 
1 kis pohár (125 g) tejföl

A karalábé csúcsán lévő zsenge leveleit nem dobjuk ki, hanem a petrezselyemzölddel együtt apróra vágjuk. Szintén apróra vágjuk az egyik szál újhagymát a zöldjével együtt.
A darált húshoz hozzátesszük a felaprított zöldeket, a két egész tojást, egy késhegynyi szódabikarbónát, egy evőkanál zsírt és sózzuk, borsozzuk. A zsír azért kell be, hogy ne essen szét főzés közben, a szódabikarbóna pedig lazítja. 
Jól összegyúrjuk és pihentetjük, amíg a karalábékat meghámozzuk és kb. 1 cm széles hasábokra vágjuk.
A húsból 8-10  gombócot formázunk.
A másik szál újhagymát is felaprítjuk. Egy nagyobb lábosban megforrósítunk 2 evőkanál zsírt, beletesszük a felaprított újhagymát és a húsgombócokat. 1-2
perc alatt mindkét oldalukon kifehérítjük a gombócokat, hozzátesszük a karalábét és felöntjük annyi vízzel, hogy 1 ujjnyira ellepje. 
Ha felforrt a lángot takarékra tesszük és gyöngyözve főzzük 30-40 percig. Közben a levet megkóstoljuk és ha kell utána sózzuk.
A tejfölt egy bögrében megkeverjük és egy evőkanál lével felhígítjuk majd a fővő ételhez keverjük. Már csak egyet rottyantunk rajta és tálalhatjuk.