A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 8., vasárnap

Tejszínes, fűszeres bordáskel (pak choi)

Szeretem a bordás kelt, de már kicsit untam a szokásos, kínai módra való elkészítést. most új módszerrel próbálkoztam.

Hozzávalók :

2 db bordás kel
5 dkg vaj
só, bors, cayenne bors, őrölt gyömbér
1 dl főző tejszín

A bordáskelt felnegyedeltem majd levágtam a zöld leveleit,azaz kb. félbe vágtam. A vastagabb részét ujjnyi csíkokra szeleteltem.
A vajat felforrósítottam és beletettem a bordáskel felcsíkozott részeit. Sóztam, borsoztam és megszórtam egy kis cayenne borssal, majd fedő alatt 7-8 percig pároltam. Ekkor hozzá tettem a leveles részeket is. Még 4- percig pároltam, de most már fedő nélkül. Ekkor megszórtam az őrölt gyömbérrel és felöntöttem a tejszínnel. Addig főztem, míg újból rotyogni nem kezdetett.
Sült pulykamájjal tálaltam.




2020. február 14., péntek

Kelkáposzta kínai módra

Nemrégen vettem egy gyönyörű fej kelkáposztát. A 12 legszebb, nagy leveléből töltött kelkáposztát készítettem, a maradékot pedig ujjnyi csíkokra vágtam, megmostam, saláta centrifugában jól kipörgettem és két adagban, nejlon zacskóban lefagyasztottam.
Ma gyorsan kellett valami köret, így eszembe jutott Gok mester gyors zöldségkörete. Szerinte ehhez egy wokon és a zöldségen kívül feltétlenül kell olivaolaj, fokhagyma, újhagyma és szójaszósz. Meg valami aromás fűszer - leginkább gyömbér.
A wokon kívül mindenem volt itthon. Van viszont egy nagy, szendvics talpú serpenyőm, jó lesz az is :-)


Hozzávalók :

30-35 dkg ujjnyi csíkokra szeletelt kelkáposzta
1-2 fej fokhagyma
3-4 evőkanál olivaolaj
2-3 dkg vaj (elhagyható)
4 db újhagyma
2 evőkanál szójaszósz
őrölt kömény
esetleg só, ha a szójaszósz nem eléggé sós

A fokhagymát felaprítottam, az újhagymát - sok zölddel együtt - felkarikáztam. A serpenyőt nagy lángon felforrósítottam, majd beletettem az olajat és a vajat. Az a tapasztalatom, hogy sokkal ízesebb lesz az étel, ha egy kis vaj is kerül bele. Amikor a zsiradék már forró volt, bele tettem a fokhagymát és az újhagymát és folyamatosan kevergetve sütöttem. Majd hozzá ment a fagyasztott kelkáposzta is. Előtte a káposztás zacskót néhányszor a konyhapulthoz ütögettem, így a káposzta tömb szétesett.
Megszórtam bőségesen őrölt köménnyel és 3-4 percig folyamatosan kevergetve pirítottam. Ezután meglocsoltam a szójaszósszal és elzártam alatta a lángot.
Ha nem lenne eléggé sós, akkor még sózzuk meg.


2019. október 23., szerda

Meleg kelbimbó saláta

Újra itt a kelbimbó szezon. Kicsit sok kelbimbót vettem a múltkori rakott kelbimbóhoz, így a maradékot megpucolva lefagyasztottam. Ma elővettem és csináltam egy jó kis salátát belőle.




Hozzávalók:

30-35 dkg tisztított kelbimbó
15 dkg nyers kolozsvári szalonna
3 főtt tojás
1-2 evőkanál zsír
2 evőkanál fehér balzsamecet
só, őrölt kömény

A fagyott kelbimbót sós és köményes forró vízbe tettem és az újraforrástól számítva 6 percig főztem majd leszűrtem. A tojásokat félbe vágtam és felkarikáztam. 
A kolozsvári szalonnát vékony hasábokra vágtam és a zsíron megsütöttem. Amikor szépen megpirultak hozzátettem a tojásokat és a megfőtt kelbimbót valamint a balzsamecetet. Ez szépen feloldotta a szalonna pörkanyagait, ami ezután bevonta a többi hozzávalót. 1-2 percig pirítottam és sült csirkecombbal tálaltam.

2019. október 8., kedd

Céklasaláta almával, majonézzel

Gyerekkoromban nálunk a cékla egy volt a savanyúságok közül, főtt cékla karikák egy kis tormával, cukros-ecetes lében. Szerettem. De az utóbbi időben számtalan egyéb módon is készítem, most például a disznótoros mellé saláta lett belőle.




Hozzávalók :

75 dkg cékla
1 db alma
2-3 evőkanál fehér balzsamecet
4-5 evőkanál házi majonéz

kömény

A céklát sós, köménymagos vízben puhára főztem - akkor jó, ha bele lehet szúrni a villát. Amikor annyira kihűlt, hogy meg tudtam fogni megpucoltam és káposzta reszelőn lereszeltem. Meglocsoltam a balzsamecettel. Hozzá reszeltem a megpucolt almát is és hagytam teljesen kihűlni. 
Végül összekevertem annyi majonézzel, hogy krémes legyen és egy éjszakára a hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.


2019. október 6., vasárnap

Rozmaringos sütőtök

Itt az ősz, megjelentek a sütőtökök az üzletekben. Leginkább a narancssárga, kanadai tök kapható, de bármely fajtájúból nagyon szeretek sültekhez való köretet készíteni. Szerintem a rozmaring és a bors nagyon passzol a kicsit édeskés tökhöz.

Hozzávalók :

1 kisebb (kb. 1 kilós) sütőtök
2-3 ágacska rozmaring - szerencsére nekem van a kertben, de jó a szárított, őrölt is
só, őrölt bors
2-3 evőkanál olívaolaj
1-2 evőkanál balzsamecet - én jobban szeretem a fehér balzsamecetet, mert nem változtatja meg az étel színét.

A sütőt 200 fokra előmelegítem. Míg melegszik, addig a tököt meghámozom és nagyobb, 2-3 cm-es kockákra vágom. Megszórom sóval, borssal és az apróra vágott rozmaring levelekkel. Öntök rá egy kis olívaolajat és kézzel jól összeforgatom, hogy egyenletesen bevonódjanak a fűszerekkel és az olajjal a sütőtök kockák.
Egy nagy, sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, szépen elrendezgetem, hogy ne érjenek egymáshoz a darabok.  30 - 35 percig sütöm, de félidőben átforgatom, hogy minden oldalán egyformán piruljon.
Amikor kész még forrón egy tálba öntöm - ehhez jó segítséget nyújt a sütőpapír - és meglocsolom egy kis balzsamecettel és jól átforgatom.

Ma sült csirkecombbal tálaltam, de magában is isteni.

2019. július 9., kedd

Sült kelkáposzta baconnel

Még e blog írása előtt csináltam először, akkor a Facebookon osztottam meg. Nagy sikert aratott, több barátnők is megcsinálta és nagyon ízlett nekik is. Én meg felvettem az étlapra, így amikor tegnap egy szép, viszonylag kisebb fej új kelkáposzta került a kosaramba, már tudtam, mit főzök ma.


Hozzávalók :
35-40 dkg kelkáposzta
10 dkg bacon
2 evőkanál kacsazsír
só, őrölt kömény

A kelkáposztát ujjnyi vastag szeletekre vágtam. Egy nagy serpenyőben felmelegítettem a kacsazsírt és megsütöttem a vékony csíkokra vágott bacont.
Rátettem a kelkáposztát, sóztam és megszórtam a köménnyel. Nagy lángon, gyakran kevergetve 6-8 perc alatt puhára, de még roppanósra sütöttem. Fontos a nagy serpenyő, hogy vékonyan legyen benne a zöldség és süljön, ne párolódjon. Lassan sült, fűszeres csirkeszárnnyal tálaltam.

2019. július 7., vasárnap

Baconos-sajtos szívsaláta

Mindig van szívsaláta a hűtőmben. Több napig is eláll, friss és ropogós marad. Gyakran eszem vacsorára, a leveleit használom "kenyérként", megkenem májkrémmel vagy töpörtyűkrémmel. Most köretként készítettem el, nagyon jól illet a rozmaringos, sült pulykamájhoz.

Hozzávalók :

2 fej szívsaláta
2 tojás
10 dkg főtt bacon
6 dkg cheddar sajt
2 evőkanál balzsamecet
2 evőkanál olivaolaj
1 evőkanál csípős mustár
só, bors

A salátát kb. ujjnyi széles csíkokra vágtam. A tojásokat keményre főztem majd félbevágtam és a sárgáját egy külön tálba tettem, a fehérjét pedig apró kockákra vágtam. Szinté felkockáztam a sajtot és a bacont, nagyjából mindhármat hasonló méretű, kis kockákra. Összekevertem a salátával.


A tojássárgákat villával összetörtem és habosra kevertem az olajjal, ecettel és mustárral. Sóztam, borsoztam majd hozzákevertem a salátához.

2019. május 25., szombat

Zöldbab saláta, ahogy Mara néném csinálta

Családunk július végén mindig összegyűlt az Anna és Magdolna nap megünneplésére édesapám nővérénél, Maránál. Ez volt ám az igazi habzsi-dőzsi, mert a nagynéném zseniális szakács volt. A menü elengedhetetlen kelléke volt a zöldbab saláta. A mai napig azon kevés babból készült étel, amit szívesen eszek. A szénhidrát szegény étrend nem preferálja a hüvelyeseket, de a friss zöldbab annyira kevés ch-t tartalmaz, hogy szerintem belefér.

Hozzávalók :

1/2 kg ceruzabab (mirelit)
1 nagyobb fej gyenge hagyma vagy egy fél póréhagyma
3 főtt tojás
2 evőkanál zsír

1-2 evőkanál fehér balzsamecet

Én most póréhagymával készítettem. A póréhagyma egyik felét  - ami a zöldebb részt is magában foglalta - felkarikáztam. A forró zsíron épp csak megfuttattam és hozzá tettem a babot. Megsóztam és fedő alatt, kis lángon puhára pároltam. Ha szükséges, lehet alá önteni egy kis vizet.
A tojásokat keményre főztem és felkarikáztam.
Amikor a bab megpuhult 1-2 evőkanál balzsamecettel kicsit megsavanyítottam és hozzákevertem a tojás szeleteket.

Lassan sült oldalassal tálaltam. Az oldalast még reggel, mielőtt elmentünk a kutyával a kutyasuliba tettem oda, délre kész is lett.

Amerikai káposztasaláta (cole slaw)

Holnap kedves kutyás-macskás barátnőimmel grillpartit tartunk. A finom grill kolbászokhoz szerintem két saláta passzol legjobban, Lajos Mari nyári krumplisalátája - de ez sajnos nem szénhidrát szegény, pedig de finom :-( - , illetve az amerikai káposztasaláta. Ez viszont simán beilleszthető a szénhidrát szegény étrendbe. Így ma ezt csináltam meg, most a hűtőben pihen, érik holnapig. Télen is elkészíthető, de ilyenkor tavasszal, a friss zöldségekkel valóban mennyei !

Hozzávalók :

1 szép nagy fej új káposzta
2  új sárgarépa
1 csokor új lilahagyma
1 nagyobb hüvelykujjnyi gyömbér
citromlé, só

az öntethez :
4 evőkanál majonéz
4 evőkanál 20 %-os tejföl
1-2 evőkanál fehér balzsamecet
só, bors

Először a hagymát vágtam félbe majd vékony szeletekre és meglocsoltam egy kis citromlével. Ez garantálja, hogy nem lesz hagyma illatú a lehelet :-)
A sárgarépát megpucoltam és lereszeltem a reszelő kisebbik lyukán. Ugyanitt reszeltem le a gyömbért. A káposztát a reszelő nagyobb lyukán reszeltem, mivel friss, gyenge így a torzsájával együtt. Télen kivágom a torzsát. Kicsit megsóztam.
A reszelt répát kézzel kifacsartam. A levét nyugodtan meg lehet inni, finom A vitamin pótlás.
A káposztához hozzákevertem a citromban pácolt hagymát, a reszelt gyömbért és a répát.
Az öntethez valókat összekevertem és megkóstoltam. Egy kicsit "túl" fűszeresnek és savanyúnak kell lennie, hogy majd elvegye a friss zöldségek édességét. Ráöntöttem a zöldségekre, összekevertem és újból megkóstoltam. Picit túl fűszeresnek kell lennie. Majd lefóliázva betettem a hűtőbe, hogy holnapig összeérjenek az ízek.
Remélem ízleni fog a csajoknak !




2019. május 12., vasárnap

Tejfölös-sajtos sült tök

Szeretem a tököt. Gyerekkoromban a napközis tökfőzeléket ki nem állhattam, de apám istenien csinálta, így itthon sokat főztük. Leginkább fasírttal. Telente mirelit tökből is csinálom, de az nem az igazi.
Néhány hete már megjelent az üzletekben a friss bébitök, de még horror áron. Most szombaton viszont már elfogadható áron árulták, így be is került egy szép darab a kosaramba. Viszont most nem főzeléknek csináltam meg, hanem tejfölösen-sajtosan megsütöttem. Így is nagyon finom :-)


Hozzávalók :

1 db bébitök (kb. 70-80 dkg)
2-3 evőkanál tejföl
10 dkg reszelt sajt
só, apróra vágott (vagy szárított, morzsolt) kapor
vaj a sütőedény kikenéséhez

A tököt megpucoltam, a magját kikapartam és ujjnyi vastagra felszeleteltem. Besóztam és egy fél órát állni hagytam majd jól lecsepegtettem és leitattam róla nedvességet papírtörlővel.
Összekevertem a tejföllel és jó sok, szárított kaporral - sajnos friss kaprot nem kaptam, az enyémek pedig még csak épp kidugták a fejüket. Annyi tejföl kell hozzá, hogy mindenhol jól bevonja, de ne tocsogjon benne. Vajjal kikent sütőtálba tettem és megszórtam a reszelt sajttal. Előmelegített sütőben kb. 170 fokon 30 percig sütöttem.

Rozsdás csirkeszárnyakkal tálaltam.

Hidegen is finom !

2019. május 5., vasárnap

Zellerpüré, ahogy én szeretem

A zeller volt az a zöldség, amivel ki lehetett kergetni a világból. A húslevesbe ugyan belefőztem, mert úgy tanultam, de utána gondosan kidobtam vagy jobb esetben átpasszoltam valamely zellerkedvelő tányérjára.
Először Andi barátnőmnél kóstoltam meg a sült zellert, egészen ehető volt. Rá kellett jönnöm, hogy számomra a főtt zeller továbbra is a nem ehető kategória, nagyon zavar a jellegzetes íze, de sütéskor ez az íz átalakul, megszelídül és nagyon ízlik.
A krumpli mentes étrendben nagy bánatom, hogy nem ehetek krumplipürét. Nagyon szeretem. De sikerült kikísérleteznem, hogyan lehet a zellerből hasonlóan nagyon finom pürét készíteni !


Hozzávalók :

1 nagy fej zeller
10 dkg vaj
1 dl főzőtejszín
só, szerecsendió, cayenne bors

A zellert kb. 1 cm-es kockákra aprítom. A vajat megforrósítom, hozzá keverem a zellerkockákat és megsózom. Fedő alatt, kis lángon addig sütöm, amíg a zeller teljesen meg nem puhul, azaz a fakanállal szét tudom nyomni (kb. fél óra)
Amikor már nagyon puha a krumplitörővel teljesen pépesre passzírozom. Habosra keverem a tejszínnel és fűszerezem egy kis őrölt szerecsendióval és egy lehelletnyi cayenne borssal.

2019. május 4., szombat

Tejszínes spárga

Nagyon szeretem a spárgát. Sokszor megpróbáltam a fehéret, mert nagymamám szerint az az igazi, de rengeteget kínlódtam a pucolással és mindig fás volt. De szerencsére Kati barátnőm megnyugtatott, hogy nyugodtan próbálkozzak a zölddel az is nagyon finom. Azóta csak zöldet veszek.
Ma - ebben a bánatos időben - úgy gondoltam, jó lesz egy kis tavaszi zöld és mit ád az ég, a Lidlben szépséges friss spárgák voltak. Fehér is, zöld is, persze ez utóbbi került a kosaramba.

Pillanatok alatt meg lehet pucolni. Először letöröm az alsó 2-3 cm-t. Azért töröm, mert ahol törik, ott már nem fás. Utána egy kis késsel levágom a kis háromszög alakú "pikkelyeket" és már kész is. 

Hozzávalók :

1 csomag (50 dkg) zöld spárga
3-2 dkg vaj
1 szál duci újhagyma
1 dl főzőtejszín
só, bors, citromlé

A megpucolt és alaposan megmosott spárgákat 3-4 cm-es darabokra vágtam. A fejét külön tettem.
A vajon megfuttattam a vékonyra felkarikázott újhagymát, megsóztam. Amikor üveges lett hozzátettem a spárgákat (a félretett fejét nem) és fedő alatt 5 percig sütöttem. Akkor hozzátettem 1/2 dl vizet és a spárgafejeket. Megborsoztam és újabb 5 percig kis lángon főztem.
A végén hozzákevertem a főzőtejszínt, de azzal már nem főztem. A lábos melege elég volt, hogy egyszer felforrjon.
Tálaláskor meglocsoltam egy kis citromlével.



2019. április 6., szombat

Karfiolrizs

Sokat olvastam a karfiolrizsről és mivel szeretem a karfiolt, kipróbáltam. Azóta már sokszor csináltam és nagyon szeretem.
A fűszerezését mindig variálom, ahogy épp a kedvem hozza. Próbálkozzatok ti is bátran !

Hozzávalók :

egy kis fej karfiol
2-3 evőkanál kacsazsír, pecsenyezsír vagy vaj
só, bors

ezen kívül mehet még bele 2-3 szál újhagyma, egy fél palermo (kápia, kaliforniai) paprika vagy 1 csípős - csemege zöldpaprika vagy amit akartok :-)

A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk.  Aprítóban (chopper) több részletben, 5-6 nyomással kb. rizsszem méretűre daraboljuk. Ha nincs aprítónk - kérjünk karácsonyra :-) - akkor káposztareszelőn is lereszelhetjük.

Az újhagymát felkarikázzuk, a paprikát vékonyan felszeleteljük.
Egy nagy, lehetőleg vastagfalú serpenyőben vagy wokban a zsiradékot felforrósítjuk és beletesszük a hagymát és paprikát. 2-3 percig, és nagy lángon, folyamatosan kevergetve pirítjuk majd hozzátesszük a karfiolt. Vigyázzunk, hogy ne legyen sok a karfiol, mert akkor nem sülni fog, hanem párolódni !
Sózzuk, borsozzuk - vállalkozó szelleműek tehetnek hozzá egy kis chilipelyhet is. 

Folyamatosan kevergetve kb. 5-6 perc alatt készre sütjük. Bármilyen sülthöz - például a lassan sült oldalashoz - illik.





2018. december 2., vasárnap

Sajtos sült kelbimbó és kelkáposzta

A párolt zöldség mindig is a rémálom kategóriába tartozott, fanyalogva ettem. A neten böngészve döbbentem rá, hogy nem csak a krumplit lehet megsütni. Azóta a zöldségeket gyakran sütöm, finomak, zamatosak és nagyon változatosan fűszerezhetők

Volt itthon egy kis kelbimbóm - nem mirelit! - és kelkáposztám meg találtam a hűtőben egy kis cheddar sajtot, így született ez a finom köret.

Hozzávalók :
Sült oldalassal

két marék nyers kelbimbó
egy fél fej kelkáposzta
5 dkg cheddar sajt - vagy más, ízes kemény sajt
só, őrölt kömény
1-2 evőkanál kacsazsír

A kelbimbót külső levelét leszedtem, a nagyobbakat félbe vágtam. A kelkáposztát torzsájával együtt - mert az tartja egyben a leveleket - cikkekre vágtam.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Fontos, hogy jó meleg legyen, mert csak ekkor sül a zöldség, egyébként csak párolódik.

Egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral és szétterítettem rajta a zöldségeket. Ügyeljünk arra, hogy ne érjenek egymáshoz és ne is fedjék egymást. Megsóztam, megszórtam a köménnyel és meglocsoltam kacsazsírral. 15 perc sütés után megnéztem, még kellett neki néhány perc. Figyelni kell, nehogy megégjen.

Amikor gusztusosan megpirult megszórtam a reszelt sajttal és a már kikapcsolt sütőbe annyi időre tettem vissza, míg a sajt ráolvadt.