A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 2., szombat

Bakonyi sertésragu - a klasszikus

Egy esős, őszi napon nagyon jól esik valami fűszeres, meleg ragu. Valami ilyesmire vágytam, így a klasszikusokhoz fordultam, persze szénhidrát szegény verzióban.





Hozzávalók:

30 dkg felkockázott sertés comb
25 dkg gomba - szerencsére kaptam barna csiperkét, ez szerintem zamatosabb, mint a fehér változat
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 evőkanál zsír
só, bors, cayenne bors
3-4 kiskanál fűszerpaprika
3 evőkanál 20 %-os tejföl

A gombát folyó vízben leöblítettem, majd nagyobb darabokra vágtam. 
Az apróra vágott hagymát forró zsírba tettem, picit megsóztam és fedő alatt, kis lángon üvegesre pároltam. Valamikor régen azt olvastam, hogy ezzel a módszerrel azok is élvezhetik a hagyma ízét, akiknek az epéje nem nagyon szereti a hagymát.
Hozzátettem a húst, sóztam, borsoztam és fedő alatt, szintén kis lángon zsírjára sütöttem. Ekkor bele tettem a gombát.  Amikor a gomba levét is elfőtte a tűzről lehúzva hozzákevertem a fűszerpaprikát és egy kis cayenne borsot és a tűzre visszatéve néhány másodpercig pirítottam majd felöntöttem kb. 1,5-2 dl vízzel. Kis lángon addig pároltam, míg a hús meg nem puhult (kb. 30 perc).
A végén hozzákevertem a tejfölt, de azzal már csak épp egyet rottyantottam.

2019. augusztus 14., szerda

Lélekmelegítő gombaragu

Ez ma nem az én reggelem volt. Az hagyján, hogy szakadt az eső, de amikor beültem a kocsimba, hogy dolgozni menjek, nem volt se kép, se hang. Kiderült, hogy másfél napig égett a csomagtartó belső világítása és az teljesen lemerítette az aksit. Szerencsére itthonról is tudok dolgozni, így akkutöltő fel, én meg nekiláttam dolgozni.
Azért ez a közel 20 fokos hőmérséklet esés kicsit megviselt, fáztam, nyűgös voltam. Hiába volt tegnapról tejfölös céklasalátám és sült csirkemell a hűtőben, valami fűszeresre és melegre vágytam. Szétnéztem, mi is van itthon és így született ez a fűszeres gombaragu.

Hozzávalók :

25 dkg csiperkegomba
10 dkg chorizo kolbász
10 dkg császárszalonna
1 kis fej vöröshagyma
2 evőkanál zsír
1 evőkanál citromlé
1 evőkanál csípős mustár
3 evőkanál tejföl
só, bors, chayenne bors
petrezselyem zöld

A gombákat felszeleteltem. A kolbászt felkarikáztam, a császárszalonnát vastagabb gyufaszál méretűre felvágtam. A hagymát aprítóban apróra vágtam.
A zsírt egy mélyebb serpenyőben felmelegítettem, beletettem a hagymát, kicsit megsóztam és fedő alatt üvegesre dinszteltem. Hozzátettem a kolbászt és a szalonnát, kicsit lepirítottam. Ekkor került bele a gomba, sóztam, borsoztam kicsit megszórtam chayenne borssal. Fedő alatt, kis lángon addig dinszteltem, míg a gomba el nem főtte a levét. akkor hozzátettem kb. 1,5 dl vizet és 5 percig forraltam. Hozzátettem a citromlevet, a mustárt és a tejföl és így már csak egyet rottyantottam rajta. Tálaláskor apróra vágott petrezselyemzölddel díszítettem.

2019. július 27., szombat

Töltött gomba

Megkívántam a töltött gombát és szerencsére nagyon szép gombát lehetett is kapni. Gondolkodtam, mivel is töltsem, túróval-juhtúróval vagy májjal, de végül az utóbbi mellett döntöttem.

Hozzávalók :
6 nagyobb,  de zsenge, tölteni való gomba
10-15 dkg jófajta házi füstölt májas
5-10 dkg töpörtyű - nekem magyaros fűszerezésű volt itthon
3 szál újhagyma
1 egész tojás
só, bors
egy kevés vaj
5 dkg reszelt gouda sajt

A gombákat megpucoltam és a spóratartós felükkel felfelé egy kevés vajjal kikent tűzálló tálba tettem.
A gomba tönkjét, a májast, a töpörtyűt, a hagymákat aprítóba tettem és sóval és borssal krémesre aprítottam majd összekevertem a tojással. 
A tölteléket a gombákra halmoztam, tetejükre vajdarabkákat tettem és 175 fokos sütőben 20 percig sütöttem.
Ekkor a tetejükre szórtam a reszelt sajtot és még 10 percre visszatettem a sütőbe.
Nagyon jól illik hozz a könnyű kapros zöldsaláta.