A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pak choi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pak choi. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 8., vasárnap

Tejszínes, fűszeres bordáskel (pak choi)

Szeretem a bordás kelt, de már kicsit untam a szokásos, kínai módra való elkészítést. most új módszerrel próbálkoztam.

Hozzávalók :

2 db bordás kel
5 dkg vaj
só, bors, cayenne bors, őrölt gyömbér
1 dl főző tejszín

A bordáskelt felnegyedeltem majd levágtam a zöld leveleit,azaz kb. félbe vágtam. A vastagabb részét ujjnyi csíkokra szeleteltem.
A vajat felforrósítottam és beletettem a bordáskel felcsíkozott részeit. Sóztam, borsoztam és megszórtam egy kis cayenne borssal, majd fedő alatt 7-8 percig pároltam. Ekkor hozzá tettem a leveles részeket is. Még 4- percig pároltam, de most már fedő nélkül. Ekkor megszórtam az őrölt gyömbérrel és felöntöttem a tejszínnel. Addig főztem, míg újból rotyogni nem kezdetett.
Sült pulykamájjal tálaltam.




2019. április 15., hétfő

Bordáskel borsos lapockával

Van, hogy nincs időm hosszasan főzőcskézni, ezért mindig tartok a fagyasztóban félig elkészített pörkölt alapot.

Most úgy esett, hogy nem maradt vasárnapról semmi, amit ebédként magammal vihettem volna a munkahelyemre, így hétfő reggel gyorsan előkaptam egy doboz vésztartalékot a fagyasztóból, 5 perc alatt kiolvasztottam a mikróban.
Amíg olvadt, addig 2 szép bordás kelt megmostam és ujjnyi vastagon felkarikáztam.
Egy serpenyőben felforrósítottam a húst, hozzátettem a kel karikákat, kicsit megsóztam és
megszórtam őrölt köménnyel. Fedő alatt 5 percig pároltam és már mehetett is a ételhordós dobozkába.