A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karfiol. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karfiol. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 1., vasárnap

Tejfölben sült karfiol

Nagyon szeretem a karfiolt, de mindig zavart, hogy miért kell előfőzni. Ráadásul olvastam Mautner Zsófitól a sült karfiol receptjét. Ezért úgy döntöttem, kihagyom az előfőzés maceráját és sütni fogom én is ! Isteni lett ! :-)

Hozzávalók :

1 szép, nagy fej karfiol -az enyém 2 kg-os volt
125g  (kis pohár) tejföl
10 dkg csíkozott bacon (Aldi, Lidl)
20 dkg reszelt sajt
1 tojás
só, bors, cayenne bors - ez utóbbi elhagyható, de én nagyon szeretem
5 dkg vaj

A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk, lecsepegtetjük. A bacont egy kis vajon megpirítjuk. A tejfölt összekeverjük a sóval, borssal és az egész tojással és a sült baconnel. Annyi sót tegyünk bele, hogy kicsit sósnak érezzük, mert ez fogja sózni a karfiolt. 
A nyers karfiolt összekeverjük a fűszeres tejföllel meg a sajt felével.
Egy sütőtálat kikenünk vajjal és beleborítjuk a keveréket. 180 fokon, alufóliával letakarva kb. 1/2 órát sütjük. Ekkor levesszük róla a fóliát, jól összekeverjük és még 10 percre visszatesszük a sütőbe. Ekkor rászórjuk a maradék sajtot és kb. 10 percre  - addig, míg a sajt színesedni nem kezd - visszatesszük a sütőbe.
Magában is nagyon finom, de adhatunk hozzá valamilyen sült húst is.

2019. augusztus 27., kedd

Rakott karfiol - a klasszikus

Ma rakott karfiolt főztem, úgy, ahogy mindig is csináltuk, egyedül a rizst hagytam ki belőle. Így is nagyon finom lett :-)

Hozzávalók :

1 fej karfiol (1-1,5 kg)
50 dkg darált disznóhús - 30 %-os zsírtartalmú
2 kis fej vöröshagyma
3 evőkanál zsír
1 kis pohár tejföl
15 dkg reszelt sajt (gouda)
1 tojás
só, paprika, bors, cayenne bors

A karfiolt rózsáira szedtem, lobogó sós vízben az újraforrástól számítva 8 percig főztem majd lehűtöttem.
A darált húsból pörköltöt készítettem : az apróra vágott hagymát a forró zsírban üvegesre dinszteltem majd hozzátettem a darálthúst és megsóztam. Fedő alatt kis lángon, néha megkeverve 15 percig pároltam, majd nagy lángon zsírjára sütöttem, kicsit megkapattam (pörköltem). 
A tűzről levéve hozzákevertem a pirospaprikát majd egy pohár vízzel felöntve kis lángon újabb 15 percig főztem. Közben borsoztam és megszórta egy kis cayenne borssal, mert szeretem, ha egy kicsit csíp.
Egy jénait kikentem zsírral, beletettem a karfiol felét, ráterítettem a pörköltet és megszórtam a sajt felével. Ment még rá néhány evőkanál tejföl majd a betakartam a karfiol másik felével.
A tetejére is kentem egy kis tejfölt és néhány zsírdarabkát majd 175 fokon 25 percig sütöttem.
Ekkor  a maradék tejfölt összekevertem 1 egész tojással, ráöntöttem a karfiolra és megszórtam a sajt másik felével.
Ezt már csak addig sütöttem, míg a sajt szép színt nem kapott.

2019. július 23., kedd

Grúz karfiol saláta

Ennek a receptnek hasonlósága Lajos Mari karfiol salátájához egyáltalán nem a véletlen műve ! Nagyon szeretem a szakácskönyveit, sok megvan belőlük, számtalan receptje már családi receptté vált :-)
Most, hogy a tegnap vásárolt szépséges karfiolból szerettem volna valami fűszeres, de könnyű, nyári étel csinálni, ismét hozzá fordultam ihletért.



Hozzávalók :

1 fej karfiol
2 kisebb fej lilahagyma
1 marék dió
2-3 evőkanál citromlé
6 evőkanál olívaolaj
1/2 evőkanál mustár 
2 evőkanál fehér balzsamecet

és a fűszerek :
2-3 kisebb babérlevél
őrölt koriander
őrölt rózsabors, szegfűbors, feketebors, fehérbors és zöldbors keveréke

A karfiolt rózsáira szedtem, a nagyobb rózsákat feldaraboltam, hogy kb. egyforma darabok legyenek. 
A forrásba levő vízbe beletettem a babérleveleket és 2 kiskanál sót majd a karfiolt. Az újra forrástól számolva 5 percig főztem, majd még újabb 5 percig fedő alatt puhulni hagytam. Leszűrtem és hideg vízzel gyorsan lehűtöttem, hogy roppanós maradjon.
A hagymát vékonyan felkarikáztam, meglocsoltam a citromlével és legalább egy negyed órát állni hagytam. Lajos Mari szerint ez a nem hagymaszagú lehelet titka :-)
A diót aprítóban durvára őröltem.
Az olíva olajat, a balzsamecetet és mustárt összekevertem az őrölt borsokkal és a korianderrel. Ha túl sűrű, akkor 1-2 evőkanál vízzel lehet hígítani.
Végül óvatosan összekevertem a karfiolt, a hagymát, a diót és az öntetet, majd 2 órára behűtöttem.

Ilyen melegben isteni !! Ma sült csirkeszárnnyal ettem.

2019. április 24., szerda

Csőben sült csirkemájas karfiol

A csőben sültek nagyon változatosan elkészíthető ételek és ha a besamel mártás helyettesítjük a tejfölben elkevert tojással, akkor nagyon jól beilleszthetők a szénhidrátszegény étrendbe. És ki tud ellenállni a tetejére sült ropogós sajtnak ?


Hozzávalók :

1/2 kg csirkemáj
1 fej (tisztán 70-80 dkg) karfiol
2 fej vöröshagyma
20 dkg reszelt sajt
2 dl tejföl
2 tojás
2-3 evőkanál kacsazsír
só, bors, kakukkfű

A karfiolt rózsáira szedtem - a nagyobbakat félbevágtam - és lobogó sós vízben 5 percig főztem. Ezután leszűrtem és hideg vízben gyorsan lehűtöttem, hogy ne puhuljon tovább.

A hagymát félbevágtam majd vékonyan felszeleteltem. A májakat nagyobb darabokra - egy májat 3-4 darabba - vágtam.
A kacsazsíron a hagymát üvegesre dinszteltem. Amikor beletettem a hagymát a forró zsírba megsóztam és lefedtem, majd a lángot mérsékeltem. Így azok is nyugodtan ehetik, akinek az epéjének gondot okoz a sült hagyma.

Beletettem a májat, megborsoztam, hozzáadtam a felaprított zsenge kakukkfű levélkéket - ha nincs kakukkfüved a kertben, akkor jó a szárított is. Érdemes kakukkfüvet tartani akár a konyhaablakban vagy az erkélyen is cserépben. Évelő, nem igényes és nagyon finom az illata is :-)
Gyakran kevergetve addig sütöttem a májat, amíg fakanállal félbevágva a közepe még rózsaszín, de már nem enged levet. Ez kb. 5-6 perc. Megsóztam és hagytam kihűlni.

Összekevertem a tejfölt, a tojást és a reszelt sajt felét és egy kis sót. Belekevertem a lecsepegtetett karfiolt és a hagymás májat a zsírjával együtt. Beletettem egy kikent jénaiba, rászórtam a maradék sajtot. Hideg sütőbe tettem és 170 fokon addig sütöttem, míg a sajt szépen ráolvadt a tetejére (kb. 25 perc).


2019. április 6., szombat

Karfiolrizs

Sokat olvastam a karfiolrizsről és mivel szeretem a karfiolt, kipróbáltam. Azóta már sokszor csináltam és nagyon szeretem.
A fűszerezését mindig variálom, ahogy épp a kedvem hozza. Próbálkozzatok ti is bátran !

Hozzávalók :

egy kis fej karfiol
2-3 evőkanál kacsazsír, pecsenyezsír vagy vaj
só, bors

ezen kívül mehet még bele 2-3 szál újhagyma, egy fél palermo (kápia, kaliforniai) paprika vagy 1 csípős - csemege zöldpaprika vagy amit akartok :-)

A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk.  Aprítóban (chopper) több részletben, 5-6 nyomással kb. rizsszem méretűre daraboljuk. Ha nincs aprítónk - kérjünk karácsonyra :-) - akkor káposztareszelőn is lereszelhetjük.

Az újhagymát felkarikázzuk, a paprikát vékonyan felszeleteljük.
Egy nagy, lehetőleg vastagfalú serpenyőben vagy wokban a zsiradékot felforrósítjuk és beletesszük a hagymát és paprikát. 2-3 percig, és nagy lángon, folyamatosan kevergetve pirítjuk majd hozzátesszük a karfiolt. Vigyázzunk, hogy ne legyen sok a karfiol, mert akkor nem sülni fog, hanem párolódni !
Sózzuk, borsozzuk - vállalkozó szelleműek tehetnek hozzá egy kis chilipelyhet is. 

Folyamatosan kevergetve kb. 5-6 perc alatt készre sütjük. Bármilyen sülthöz - például a lassan sült oldalashoz - illik.





2019. február 16., szombat

Karfiol pizza

Nem tudok eléggé hálás lenni annak, aki kitalálta a karfiol pizzát.

A pizzát nem szeretem, de néha nagyon megettem volna egy jó kis melegszendvicset. Na megcsináltam a karfiol pizza receptje alapján, egy kis csípős chorizoval, póréhagymával és goudával a tetején és mennyei !


Hozzávalók :

A tésztához :
1 kg karfiol, 
25 dkg reszelt sajt - én a Lidl reszelt sajt mixéből csináltam, 
4 tojás


A feltéthez : 

10 dkg szeletelt chorizo szalámi,
2-3 evőkanál paradicsom szósz - nem a püré, hanem amiben kis darabos paradicsomok vannak
egy duci póréhagyma
néhány deka reszelt gouda sajt

vagy amit akartok :-) 


A karfiolt megmostam, rózsáira szedtem és aprítógépben morzsásítottam majd 750W -on 6 percig mikróztam. 

Utána egy nagy tepsibe kiborítottam hűlni. 
Amikor kihűlt, hozzáadtam az egy csomag reszelt sajtot, a 4 egész tojást és a sót és összegyúrtam. Előmelegített sütőben légkeverésen, 200 fokon 15 percig sütöttem. A tepsit persze előtte kibéleltem sütőpapírral.

Kivettem kicsit hűlni majd megkentem paradicsomszósszal, megpakoltam chorizoval és felkarikázott póréhagymával és megszórtam reszelt goudával. Még 15 percre visszatettem a sütőbe, de már csak 160 fokra, amíg gusztusosan megpirult.